Tóth Tibor elmondta: a budapesti telephelyen - amelynek a cégvezető elmondása szerint "már más a gazdája" - május elején még vettek fel rendeléseket, amelyeket teljesítettek is.
A termelés csökkentett létszámmal, szakaszosan zajlik a törökszentmiklósi gyárban és hamarosan teljesen véget ér, új nyersanyagot már nem vásárol a cég, a meglévő készleteket dolgozzák fel.
Mintegy 250 ember megélhetése forog kockán, folyamatosak a tárgyalások a csődegyezség érdekében, a csődbiztost már kijelölték, a cég élére új ügyvezető kerül - mondta Tóth.
A szolnoki piacon található Surjány-Hús hentesüzlet viszont már biztos, hogy akkor sem nyit újra, ha a cég megmenekül. Korábban az ügyvezető a társaság csődjét a Figyelőnek azzal magyarázta, hogy a Surjány-Hús nem tudja felvenni a versenyt a feketegazdasággal, az adót nem fizető piaci szereplőkkel, kiszolgáltatott a multiknak és nem tud versenyezni a szlovák, cseh, lengyel "csodaárú" termékekkel. Vagyis törvényszerűen el kell buknia.
A Surjány-Hús Kft. 1992 óta foglalkozik sertésvágással, húsfeldolgozással, húskészítmények gyártásával, húsáru kis- és nagykereskedelmével. Három évvel ezelőtt adták át a nettó 1,3 milliárd forintból elkészült új utóérlelő és szárazáru üzemét.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2013-ban az előző évi, több mint 14,5 milliárd forint után 11,14 milliárd forint árbevételt ért el, ebből mintegy 306 millió származott exportból. Az adózott eredménye 2012-ről 2013-ra 241 millióról 190 millió forintra csökkent. Kötelezettségeinek értéke 2013 végén meghaladták az 5,2 milliárd forintot, saját tőkéje 2,8 milliárd forintot tett ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve