A március 10-én indult kártalanításban az OBA első körben 103 milliárd forintot fizet ki a mintegy 73 és fél ezer betétesnek, köztük 64 ezer magánszemélynek. A legtöbb ügyfél Somogy megyében érintett, közel 22 ezer, és itt a legnagyobb, mintegy 25 milliárd forint az OBA fizetési kötelezettsége, de Baranya megyében is 14 ezernél több ügyfelet kell kártalanítani több mint 20 milliárd forint összértékben. A városok közül a legnagyobb ügyfélszámmal Pécsett, Budapesten és Kaposváron rendelkeztek a felszámolt bankok.
Az átlagos betétnagyság Budapesten a legnagyobb, 5 millió forintos értékkel, míg a legkisebb Tolna és Zala megyében, itt nem éri el a 800 ezer forintot.
A kártalanítási értékhatár 30 millió 461 ezer forint, ennél nagyobb betéttel 267 ügyfél rendelkezett, és összesen 17 milliárd forint az az összeg, amit nem kapnak vissza. A legnagyobb, nem kifizethető összeg magánszemély esetében 750 millió forint, jogi személy esetében pedig 2,8 milliárd forint.

A kártalanítás Magyarországon kívül 28 ország állampolgárát érinti. Európai országokon, az Amerikai Egyesült Államokon, Kanadán és Ausztrálián kívül olyan országok is szerepelnek az OBA felsorolásában, mint Azerbajdzsán, Ghána és Kína.
A DRB bankcsoporthoz tartozó Buda Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Takarék Bank, valamint az Észak-magyarországi Regionális Bank tevékenységi engedélyét március 2-án vonta vissza a jegybank azt követően, hogy a csoporttal azonos tulajdonosi körbe tartozó Buda-Cash Brókerház engedélyét is visszavonta. Az MNB vizsgálata szerint a brókerház eltüntetett a kisbankok működésének fedezetéül szolgáló mintegy 60-65 milliárd forint értékű értékpapírt, így a bankok eszközeinek értéke nem nyújtott fedezetet a velük szembeni követelések teljesítésére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve