A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára a tulajdonosokat képviselő Kovács Lajossal - aki a NAGISZ Zrt. elnök-igazgatója - és Ruck Jánossal, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatójával tárgyalt hétfőn Budapesten a szaktárcánál a nehéz helyzetben lévő cég állami megsegítéséről - közölte a VM a megbeszéléseket követően szerkesztőségünkkel
Az a feladatunk, hogy megmentsük a Húskombinátot, és olyan megoldást találjunk, amely mindenkinek megnyugtató - hangsúlyozta Budai Gyula. A kiadott közlemény szerint a vidékfejlesztési tárca megvizsgálta, milyen eszközökkel segítheti a cég megmentését.
Fazekas Sándor miniszter kezdeményezni fogja, hogy a kormány nyilvánítsa stratégiailag fontos, kiemelt vállalattá a Gyulai Húskombinátot. Ez után következhet a konkrét lépések kidolgozása, amelynek során részletes szakmai-gazdasági egyeztetés zajlik majd le a tulajdonosok, a hitelezők, az állam képviselői és a további érintettek között - mondta az államtitkár.
Legutóbb a Malévot nyilvánította kiemelt jelentőségű stratégiai vállalattá a kormány, de ott nem sikerült elkerülni a bedőlést.
A csődtörvény tavaly nyári módosítása vezette be a stratégiailag kiemelt jelentőség gazdálkodó szervezet fogalmát. Az erről szóló kormányrendelet szerint olyan csődhelyzetbe került vagy fizetésképtelenné vált gazdasági társaságokat minősíthetnek stratégiailag kiemelt jelentőségűvé, amelyek reorganizációja és adósságainak rendezése nemzetgazdasági érdek, vagy éppen a megszüntetésük kiemelt gazdaságpolitikai érdek. Ezen cégek reorganizációs célú csődeljárását, illetve felszámolási eljárását a csőd- és felszámolásokról szóló törvénytől eltérő szabályok szerint lehet lebonyolítani; élükre állami vagyonfelügyelőt vagy felszámolót neveznek ki, amely csak az állami Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve