A jegybank határozatban kötelezte az MKB Általános Biztosító Zrt.-t díjtarifája egy pontjának újbóli meghirdetésére, s fogyasztóvédelmi vizsgálatot indít két biztosítónál annak áttekintésére, hogy azok a meghirdetett tarifa alapján állapítják-e meg díjaikat.
A 2014 végi kampányban mind a 15, a piacon lévő biztosító hirdetett meg jövő év január 1-jétől hatályos díjtarifát. A hirdetések gyakorlat javult, de apróbb pontatlanságokat még korrigálni kell a piaci szereplőknek - állapította meg az MNB, amely fogyasztóvédelmi és prudenciális szempontból is átvizsgálta a biztosítók friss kgfb díjhirdetéseit, illetve az elektronikus biztosítási alkuszi portálokat.
A jegybank határozatban kötelezte az MKB Általános Biztosító Zrt.-t, hogy a határozat kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül hirdessen olyan kgfb díjtarifát, amelyben a Személygépkocsikra kötött (határozatlan idejű, nem oldtimer) KGFB szerződések díjai új szerződésekre fejezet összhangban van a Szállítható személyek száma szorzók táblázatéval. A mostani díjtarifa alapján ugyanis nem állapítható meg egyértelműen az egyedi szerződés díja.
Az MNB fogyasztóvédelmi eljárást indít két biztosítónál annak áttekintésére, hogy azok meghirdetett díjtarifáik szerint állapítják-e meg díjaikat. A jegybank emellett 13 biztosító számára vezetői levélben hívta fel a figyelmet a díjhirdetések kapcsán kijavítandó kisebb hibákra.
Az MNB kommunikációs kampányt indít a fogyasztók számára a gépjármű-biztosításokkal - kgfb és casco - kapcsolatos legfontosabb tudnivalók megismertetésére. Ennek keretében a jegybank megjelenteti honlapján a gépjármű-biztosításokról szóló Pénzügyi navigátor füzetét, részletes tájékoztatást tett közzé a kgfb-vel kapcsolatos legfontosabb határidőkről, ügyfélteendőkről, illetve támogatja a Civil hálóban résztvevő nonprofit fogyasztóvédelmi szervezetek ezzel kapcsolatos tájékoztatási akcióit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve