A KEF eredetileg három részteljesítésben másfél évre 2-2, azaz összesen 6 milliárdos keretszerződéseket tervezett, de a harmadik részteljesítés eredménytelenül zárult - derül ki a KEF közbeszerzési tájékoztatójából, ami az uniós értesítőben jelent meg.
A nyílt eljáráson az első rész Microsoft vagy azzal egyenértékű támogatási szolgáltatásokra vonatkozott, ott egyetlen ajánlattevőként a Microsoft Magyarország Kft. győzött, míg a második Novell vagy azzal egyenértékű támogatási szolgáltatásokról szólt, ahol szintén egyetlen ajánlattevőként a Novell Professzionális Szolgáltatások Magyarország Kft. nyert.
Az eredményről szeptember 8-án döntöttek, a szerződéseket pedig szeptember 26-án kötötték meg. A harmadik résznél, amely Oracle vagy azzal egyenértékű frissítési és emelt szintű terméktámogatási szolgáltatások nyújtására szólt, az egyetlen ajánlattevő az Oracle Hungary Kft. volt, de ajánlata a KEF szerint érvénytelen. A szolgáltatásokért a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó költségvetési szervek fizetnek a saját büdzséjükből.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve