A Mol Nyrt. tavaly áprilisban jelentette be, hogy megállapodást kötött a pakisztáni olajcéggel, amelynek elnöke és igazgatósági tagja vélhetően ugyanaz a Ghaith Pharaon, akit az Egyesült Államok hatóságai 1991 óta köröznek, s aki az Interpol vörös riasztási listáján is szerepel. A lap érdeklődött az olajcégnél, hogy a pakisztáni társasággal való szerződéskötéskor nem volt-e aggályos, hogy a céget Ghaith Pharaon vezeti, akit 1991 óta üldöznek az amerikai hatóságok, ám kérdéseikre a Mol mindössze annyit válaszolt, hogy 1999-ben lépett be Pakisztánba, az ottani cégekkel pedig a helyi menedzsment tartja a kapcsolatot - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Hivatalosan továbbra sem tudni, hogy a Mol pakisztáni partnercégének elnöke, illetve a sajtóhírek szerint Magyarországon is nemrég feltűnő Ghaith Pharaon ugyanaz a személy-e, aki ellen amerikai elfogatóparancs van érvényben, illetve akiről a Magyar Narancs azt írta, hogy egyik cége vásárolta meg az Orbán Viktor miniszterelnök házával szemközti villát, valamint akinek egyik vállalkozása közös társaságot alapított a külügyminisztérium felügyelete alatt működő Magyar Nemzeti Kereskedőházzal.
A magyar hatóságok akár egy ujjlenyomat-vizsgálattal igazolhatnák a személyazonosságot, ám a Belügyminisztérium (BM) eddig nem árulta el a lapnak, hogy az Egyesült Államok hatóságai, esetleg a budapesti amerikai nagykövetség fordult-e hivatalosan a magyar szervekhez az ügyben. A lap kérdéseire az Interpol sem válaszolt.
Orbán Viktor miniszterelnök találkozott a szaudi milliárdossal, akiről azt mondta, a hatóságok megvizsgálták, de nem tártak fel nemzetbiztonsági kockázatot hazai tevékenységével kapcsolatban. Orbán a Pharaon-ügyet egy amerikai titkosszolgálati játszmának minősítette.
Ami biztos, hogy az amerikai hatóságok egy Ghaith Pharaon nevű milliárdost keresnek, aki csalás előkészítésével, csalással, zsarolás előkészítésével, valamint bűnrészességgel és bűnpártolással vádoltak meg. Mindezek alapján legfeljebb 30 év börtönre számíthat, valamint pénzbüntetésre is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve