A jó hozamoknak köszönhetően 2013 első negyedévében 45 százalékkal estek az önkéntes pénztárak tízéves várakozást követő kifizetések, összességében így 19 milliárd forintot tett ki. Ennek ellenére az önkéntes nyugdíjpénztáraknál 2008 óta folyamatosan meghaladja a kifizetés a jóváírt tagdíjakat - ami nem meglepő az érett korú pénztárak esetében. A különbség a két tétel közt változik az elért hozam függvényében, vagyis minél jobbak a hozamok, mint az idén az első negyedévben, akkor kisebb a különbség - mondta Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke. A pénztárak taglétszáma ettől függetlenül egyenletesen alakul - csökken. Az első negyedévben 13,9 milliárd forint jóváírt tagdíjjal szemben 16,8 milliárd forint szolgáltatási kiadás állt.
A cél az volna, hogy a mostani harmincas korosztályt meg lehessen nyerni az ügynek. Most ugyanis az látszik, hogy a kilencvenes években belépett tagok lassan elmennek nyugdíjba, s a helyükre lépők nem pótolják a kilépőket. Annyi pozitívum ugyanakkor elmondható, hogy az egyéni befizetések meghaladták a munkáltatói átutalásokat. Ez az utolsó negyedévekben nem meglepő az adókedvezmények miatt, de ez kitartott az idén az első negyedévben is, 58 százalékot tett ki a Stabilitás tagok körében.
A pénztárak továbbra is veszteségesen működnek, amelyet nehezítette az is, hogy a kevesebb tagdíjból kevesebb működésre fordítható bevétel folyt be. Valamit lehet ezen faragni azzal, hogy a nem fizetőktől valamekkora díjat be lehet szedni a képződött hozam után. Tavaly volt miből effélét vonni, hiszen a szektor 120 mllliárd forint hozamot ért el. Ez elég jó eredmény a 2011-es 5,6 milliárdhoz képest, amikor is több kassza volt kénytelen vaskosabb mínuszt is. Az első negyedévben 25 milliárd forint hozamot értek el a pénztárak.
Az egészségpénztárak esetében a Stabilitás-tagok nem, a teljes szektor azonban némi taglétszámcsökkenést kénytelenek voltak elkönyvelni, a PSZÁF szerint a nemfizető tagok kényszerű távozása miatt. Az egészségpénztárak szolgáltatás kiadása az első negyedévben jellemzően meghaladják a befizetéseket, amelyek aztán kiegyenlítődnek az év végére, így a vagyon jelentősen nem változik. Az első negyedévben a 9,55 milliárd forint befizetéssel 14,56 milliárd forint kiadás áll szemben. Itt is nőtt ugyan az egyéni befizetés, ám messze nem akkora mértékű, mint az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében: csak töredékét teszi ki annak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve