A Greenpeace eljuttatott közleményében kiemelte azt is, hogy álláspontjuk szerint az új paksi blokkokról készült hatástanulmány annyira hiányos és homályos, hogy annak alapján nem bírálható el az engedélykérelem. A döntés elhalasztása lehetőséget adna a kormánynak arra is, hogy a paksinál szélesebb körben tartson újabb közmeghallgatásokat, tájékoztassa a lakosságot, és tisztázza a beruházással kapcsolatos kérdéses pontokat - hangsúlyozta a környezetvédő szervezet.
A Greenpeace elsősorban azért kéri az eljárás felfüggesztését, mert két olyan adatnyilvánosságról szóló vizsgálat van folyamatban, amelyek alapvetően érintik az engedélyezési eljárásban résztvevő ügyfelek, így a környezetvédelmi szervezetek jogait is. A szervezet szerint az eljárás felfüggesztését indokolják az Európai Bizottság vizsgálatai is. Felidézték, a bizottság vizsgálja, hogy Magyarország megsértette-e a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályokat, és tisztázni kívánja a beruházáshoz nyújtott állami támogatás ügyét.
A Greenpeace a hatósági eljárások szabályairól szóló törvényre hivatkozva indítványozta az engedélyezési eljárás felfüggesztését mindaddig, amíg a vizsgálatok le nem zárulnak - közölték. A paksi blokkokról készült hatástanulmány például nem tartalmaz konkrétumokat a radioaktív hulladékok és a kiégett üzemanyagok kezelésével, valamint az erőmű majdani leszerelésével kapcsolatban - érvel a közleményében a Greenpeace.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve