A tájékoztatás szerint a Takarékbank 40, az FHB Jelzálogbank Nyrt. 10 százalékos tulajdonrészt vásárolt a JNT Security Kft.-ben március 31-én, egyben hosszú távú szolgáltatási szerződést is kötöttek. A JNT meghatározó és legnagyobb tulajdonosa továbbra is a Magyar Posta csoport marad 50 százalékos részesedéssel - írják.
Az együttműködés eredményeként a JNT láthatja el a jövőben a Takarékbank és az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. teljes hálózatának értékszállítási és értékfeldolgozási feladatait, valamint az integrációban résztvevő takarékszövetkezetek jelentős részének hálózatában is a JNT végezheti majd az értéklogisztikai tevékenységet.
Mint írják, ez a jelenlegi több mint ezer, a JNT által kiszolgált szállítási ponton túl közel kétezer új szállítási pontot jelent, valamint érinti a pénzügyi szolgáltatást végző bank- és takarékszövetkezeti fiókhálózatot és az említett intézmények által üzemeltetett ATM hálózat egy részét.
A JNT értékesített részesedésének vételára független tanácsadó által elkészített cégértékelésen alapul, az adásvételi tranzakciók zárására még 2015 első félévében sor kerül.
A JNT budapesti székhelyen található központja mellett 13 telephellyel rendelkezik, amely révén országos lefedettségű készpénzszállítási és értékfeldolgozási logisztikai hálózatot üzemeltet, és a Magyar Posta mellett már eddig is több nagyvállalat, így például a Szerencsejáték Zrt., a MÁV Start Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. számára is nyújt értéklogisztikai szolgáltatásokat - olvasható a tájékoztatásban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve