A kormány gazdaságpolitikáját bíráló - az MSZP-ből való távozása óta a Demokratikus Koalícióban politizáló - képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kabinet valamiféle csodaszerként kezeli az állami tulajdon növelését, annak ellenére, hogy az elmúlt két évtized tapasztalatai azt mutatják, az állam nem hatékony gazda.
"Hétpecsétes titoknak" nevezte az üzlet hátterét, és azt mondta, hogy 2007-hez képest olcsók a részvények, de a járműipari ágazat más szereplőit vagy a jelenlegi részvényárfolyamot tekintve drága a felvásárlás. Közlése szerint az állam a piaci árnál 31 százalékkal többet, darabonként 815 forintot fizet a papírokért.
Kolber István úgy látja, az államnak nincsenek szabad forrásai a felvásárlásra. Szerinte az elvileg elfogadható magyarázat lenne, ha a kabinet stratégiai ágazatként tekintene a járműiparra, viszont Magyarországon ebben a szegmensben a személygépkocsikat gyártó cégek számítanak igazi járműipari húzóágazatnak.
A munkahelymegőrzést sem tartja elképzelhető indoknak, mert csökkent a vállalat dolgozóinak száma. A buszok vagy katonai járművek gyártására pedig más cégek is alkalmasak - jegyezte meg Kolber István.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a szeptemberben még ötszáz forint alatti részvényárfolyam egy hónapon belül hétszáz forint fölé emelkedett. Hozzátette, ismereteik szerint valakik komolyabb mennyiségű részvényt vásároltak, ezért tudni szeretné azt is, hogy eljuthatott-e valakihez az állam vásárlási szándékának híre. Egyúttal arra is kíváncsi, hogy kik voltak a részvényeket ősszel felvásárló befektetők - mondta.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve