A károsultak egy részét képviselő Szabó Bálint a Szeviép-ügyet Magyarország egyik legnagyobb gazdasági bűncselekményének nevezte. Úgy fogalmazott, "valaki vagy valakik szervezetten, előre kitervelten 433 alvállalkozót közel 10 milliárd forinttal károsítottak meg".
Szabó közölte: a Szeviép-csoport 2006 után szinte valamennyi Szegeden megvalósult önkormányzati és állami beruházásban részt vett, csaknem 40 milliárd forintnyi megrendeléshez jutva, amely negyedét nem fizette ki alvállalkozóinak.
A férfi szerint egyre több híresztelés lát napvilágot arról, hogy "a bűnszervezet segítői" között közéleti szereplők és politikusok is fellelhetők. Szabó emlékeztetett arra, hogy a szegedi önkormányzat a Szeviép-csoporttal egy közös gazdasági társaságot is létrehozott, az egymilliárd forintos támogatást elnyert fejlesztés azonban nem valósult meg.
A vállalkozó azt kérte Botka László (MSZP) szegedi polgármestertől, hozza nyilvánosságra az összes dokumentumot arról, milyen egyeztetések zajlottak a cégcsoport és az önkormányzat között, és azt is indítványozta: állítsanak föl önkormányzati vizsgálóbizottságot az ügy hátterének tisztázására.
Szabó reményei szerint a még talpon maradt alvállalkozók követelése megtérülhet, mert a cégcsoport vezetői ellen indult büntetőügyben - amelyben akár már májusban vádat emelhetnek - az érintettek fellelhető vagyonát zár alá vették. Kozma József, az MSZP szegedi közgyűlési frakciójának vezetője közleményében tudatta, az önkormányzat 2002 és 2010 között több mint száz beruházást és ehhez kapcsolódó közbeszerzést bonyolított le, amelyek egyikén sem nyert a Szeviép.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve