A távközlési szektort a hagyományos, minden más céget érintő adók mellett 2010 óta egy különadó, az úgynevezett válságadó is sújtja, amely jelentős hatással van a Vodafone 2013 márciusában záródó pénzügyi évére. Az új telefonadó egy újabb súlyos teher, amit a társaság ezúttal már nem tud egyedül vállalni, többek között azért sem, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes adóról van szó, ezért a Vodafone a telefonadó bevezetése miatt a tarifái módosítására kényszerül, áll a társaság közleményében.
A témával kapcsolatban a társaság sajtótájékoztatót tart majd, ahol Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Beck György, a Vodafone elnöke és Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország nagykereskedelmi, szabályozási és jogi vezérigazgató-helyettese beszél majd a konkrét lépésekről.
A Magyar Telekom hivatalos közleménye alapján még nem egyértelmű, hogy a piacvezető szolgáltató lenyeli-e az adót. A kormány éves szinten 44,4 milliárd forintnyi bevételre számít az adóból, az idei évben a július-december időszakra ez alapján 22,2 milliárd forintnyi extra teher jut a szolgáltatókra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve