A vasutasok most, még karácsony előtt szólnak: nem tetszik nekik a kormánytól kapott karácsonyi ajándék, ezért legkésőbb az ünnepek után becserélnék valami másra, például, megfelelő bérekre, kevesebb túlórára, létszámnövelésre, méltó munkakörülményekre, munkájuk elismerésére és az évekkel ezelőtt eltörölt korengedményes és korkedvezményes nyugdíj helyett ígért, de a mai napig nem teljesített rugalmas rendszer bevezetésére, valamint a menetkedvezmény végleges rendezésére - írja a VSZ felhívásában.
Meleg János elnök szerint végtelenül nagy cinizmusra és a munkásemberek semmibe vételére vall, ahogy a kormány az ünnepre időzítve és tagjai álszent mosolyával kísérve átnyújtotta a magyar embereknek a karácsonyi adományát, a munka törvénykönyvébe becsomagolt korbácsot, amellyel a munkáltatók a végtelenségig hajszolhatják majd a dolgozóikat.
Kapcsolódó
A szakszervezeti vezető elismeri, az elmúlt két évben megkezdődött az ágazatban a bérfelzárkóztatás, ám a VSZ korántsem elégedett az eddigiekkel, hiszen a hosszú évek alatt felhalmozott lemaradást nem tudta a tulajdonos és a munkáltató behozni. A szakszervezet ezért visszautasítja - nem először - az elrendelhető 400 óra "önkéntes" túlmunkát és annak az elszámolására hagyott hároméves keret lehetőségét tartalmazó változtatást.
A vasutasok biztos, hogy nem kértek ilyet, hiszen még ki sem heverték a 2012 óta elszenvedett számtalan hátrányos intézkedést, egyebek között a megszüntetett rugalmas nyugdíjrendszert, a már egyébként is megnövelt munkaidő hatásait, a munkaközi szünet kivételét a munkaidőből, a menetkedvezmény megvonását számos vasutastól- jelentette ki az elnök.
Az emberek nem akarnak többet túlórázni, hiszen sokan a jelenlegibe is belerokkannak, sőt belehalnak. A törvény azért is veszélyes, mert alkotói jól tudják, a munkások többsége nem tudja eltartani a családját az alapfizetéséből, ezért túlórával pótol valamennyit a megélhetéshez. Mostantól azonban még ezt sem biztos, hogy meg tudják tenni, hiszen a nagy csapda, hogy a munkáltató ráér majd akár a 36 hónap utolsó napján kifizetni a túlmunkát.
Meleg János leszögezi: a vasutasok például olyan munkakörülményeket és alapbéreket kérnek - aktuálisan akár karácsonyi ajándékként -, amely újra vonzóvá tenné az ágazatot, s nem kellene a létszámhiány miatt egy embernek három másik munkáját is elvégeznie. A vasutasok éjjel, nappal, hétvégén és ünnepnapokon is dolgoznak - egyre többször az utasok bántalmazásainak is kitéve -, egyebek között karácsonykor is nekik köszönhetően kereshetik fel egymást az ország legtávolibb pontján élő családok. A VSZ határozottan tiltakozik a további kizsákmányolás ellen, ezért ahogy eddig, a jövőben is ott lesz minden tiltakozó megmozduláson, s amikor elérkezik az idő, mozgósítja az ágazatban dolgozókat egy egységes, nagy demonstrációra - idézi a közlemény Meleg Jánost.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve