A Luxemburgban íródott levelet - amely szerdai keltezésű, de a tévétársaság pénteken tette közzé a sajtó informálására fenntartott oldalán - Guillaume De Posch, az RTL csoport társ-vezérigazgatója és Andreas Rudas, az Magyar RTL Zrt. igazgatóságának elnöke írta alá.
Abban a reklámadó bevezetését a kormánypárti többség és az ellenzéki szélsőjobboldal kísérletének tartották arra, hogy ellehetetlenítsék a magyar médiapiac legnagyobb szereplőjét.
Aggályosnak tartják, hogy költségvetés szempontjából minimális reklámadó csaknem felét társaságuknak kell megfizetni, miközben részesedésük a teljes reklámpiacból nagyjából 15 százalékos. Azt is írták: az RTL Magyarország már ma is nagyobb összeggel árul hozzá a közteherviseléshez, mint a reklámadóból várt állami bevétel.
Kifogásolták azt is, hogy a jogszabályt az Országgyűlés társadalmi vita vagy szakmai egyeztetés nélkül, a teljes magyar kommunikációs szakma ellenzése mellett fogadta el.
Azt írták, az RTL 17 éve van jelen Magyarországon, és nemcsak a magyar médiapiac legnagyobb szereplője, de egyben legjelentősebb külföldi befektetője is. Emlékeztettek: bő két éve hét kábelcsatornát is vásároltak, ezzel a Magyarországon megtermelt nyereségük igen komoly részét a magyar piacba forgatták vissza. Hozzátették: tizenöt éve a magyar televíziós piac legnézettebb szereplőjeként működnek.
Az Országgyűlés által szerdán elfogadott jogszabály értelmében a reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után adót kell fizetnie a jövőben a médiavállalkozásoknak, kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók hasznosítóinak, az internetes reklámok közlőinek. A jogszabály különböző adósávokban határozza meg a reklámbevételek adóját: félmilliárd forintos árbevételig 0 százalékos, 20 milliárd forint felett azonban már 40 százalékos adót kell fizetni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve