A felek határozott közös szándéka, hogy az átadási folyamat zökkenőmentesen menjen végbe - szögezi le a fejlesztési tárca. . Az utasok az átmeneti időszakban is a megszokott formában vehetik igénybe a szolgáltatásokat. A kormány célja az átvétellel az, hogy az elővárosi forgalom folyamatos és zavartalan biztosítása mellett fejlesztéseket valósítson meg az agglomerációs közlekedésben.
Az új működési modell a teljes körű feltételrendszer kidolgozása után, a tervek szerint 2016. július elsejével léphet életbe. Az agglomerációs közlekedési feladatokat addig változatlan szolgáltatással főváros látja el, a működési költségeket azonban visszamenőlegesen, már az idei év elejétől az állam fedezi.
Az átvétel az elsődleges elvárás szerint nem okozhat az utasok számára kedvezőtlen, többletterhet jelentő változást a menetrendben, a szolgáltatási színvonalban vagy a költségekben. Az állami szerepvállalás a HÉV infrastruktúra és járműpark uniós támogatással megvalósuló fejlesztését alapozhatja meg. Az agglomerációs közúti közösségi közlekedésben döntő részben már jelenleg is néhány éve beszerzett, korszerű, kényelmes buszok szolgálják ki az ingázókat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve