A nagyüzemi tojástermelés az első fél évben 540 millió darabra csökkent, míg a tavalyi év első hat hónapjában 580 millió darab volt.
A tojástermelésből származó árbevétel tavaly 23,12 milliárd forintra mérséklődött - közölte az MTI érdeklődésére a titkár, aki ezt a tavalyi termeléscsökkenéssel és az átlagár mérséklődésével magyarázta.
Kapcsolódó
Az elmúlt évek összfogyasztása, felhasználása alig változott, 2,3 milliárd darab körül alakul. A belföldi igény mintegy 50 százalékát az üzemi termelés, 28 százalékát a háztáji teljesíti, 21-22 százalékát pedig az import elégíti ki. Becslések szerint a háztáji termelésből 600 millió darab tojás származik, az import 480-520 millió darab körül mozog évente.
Az egy főre jutó belföldi fogyasztás 2014 óta folyamatos nő: 2017-ben átlagosan 238 darab tojást fogyasztottak a magyarok, tavaly már 240 darabot.
Az átlagos termelői ár 2020 első félévében nettó 22,96 forint volt, ami ugyan 10 százalékkal magasabb a 2019-esnél, de tavaly mintegy 4 százalékos árcsökkenést könyveltek el a megelőző évhez képest. A bolti árak féléves átlagára darabonként nettó 42,19 forint volt, az emelkedés követte a termelői árak változásának arányát, azonban az idei árnövekedéssel párhuzamosan sem érte el a fogyasztói ár a 2018-as árszintet - tette hozzá a titkár.
Szép Imre, a Tojásszövetség elnöke az ágazat kihívásai között a nehezen járható nemzetközi határok mellett a munkaerőhiányt említette. Mintegy 600 közepes és nagyobb méretű tyúktelep és a hozzájuk tartozó csomagoló -és feldolgozóüzemek majdnem 5 ezer munkatársa dolgozott azon, hogy a hazai vásárlóknak ne kelljen lemondani a tojásról a karantén ideje alatt sem.
A szövetség edukációs kampánya a tojásfogyasztás előnyeire és a tudatos vásárlásra hívja fel a figyelmet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve