Három évvel ezelőtt a Sziget Fesztiválon debütált az áruházlánc kimondottan a fesztiválozóknak készített pop-up boltjával, amely élelmiszerekkel, friss zöldség-gyümölcs kínálattal, helyben sült pékáruval várta a résztvevőket.
Idén az Aldi fesztiválszezonja júniustól szeptemberig tart, hiszen immár öt rendezvényre - köztük most először a szegedi SZIN Fesztiválra - is kitelepül az üzletlánc. A 2019-es évben a fesztiválozók új külsőben találkozhatnak majd az Aldi City részeivel: az Aldi Market Zóna az üzleteket jelöli, a Grill Zóna a grillteraszok neve, ahol a Marketben vásárolt húsokat a szakácsok ingyenesen készre sütik, míg a Chill Zóna kikapcsolódásra nyújt lehetőséget.
Az Aldi a Gyerekszigeten június 1-től 23-ig hétvégenként 10 és 18 óra között egy MiniAldi-val várja a legkisebbeket és szüleiket. A soproni Telekom Volt Fesztiválra az Aldi június 26. és 29. között készül, a Szigeten az augusztus 7. és 13. között, a szegedi SZIN Fesztiválon pedig augusztus 28-ától szeptember 1-ig lehet majd bevásárolni.
A fesztiváltól függően 300-375 négyzetméter alapterületű üzletekben 40-50 fő közötti személyzet biztosítja a vásárlók kiszolgálását és mintegy 300 féle termék lesz kapható. Az élelmiszereken kívül papíráru, kozmetikai termékek, napolaj, kempingfelszerelés és nyári ruházat lesz még a szortimentben. Az üzletekben az italok kivételével - amelyeknek árait a szervezők határozzák meg - minden termék a szokásos bolti áron lesz elérhető.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve