Az új 3500 négyzetméteres gyártócsarnok átadása után három éven belül egy további, kétezer négyzetméteres csarnokot szeretnének építeni, egymilliárd forintos ráfordítással - közölte Kovács Tibor, a Sinbon Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Az üzemben jelenleg 200 ember dolgozik, a létszámot az első ütemben 150 munkatárssal bővítik.
A cég három éve szerzett többségi részesdést a távközlési kábeleket gyártó, tatabányai Elcotronic társaságban, majd a portfóliót az orvosi műszerekben, a szélerőműveknél és az elektromos autóknál használt kábelekkel bővítették. A tajvani vállalatnak ez az első európai termelőüzeme, legfontosabb célországai: Anglia, Németország és Svájc.
Joseph Wang, a vállalatcsoport elnöke a gyáravatón felidézte, hogy 30 évvel ezelőtt 10 emberrel indult a Sinbon, mára több mint 5000 munkavállalót foglalkoztatnak világszerte.
Az egészségügy, az autó- és repülőgépipar, a megújuló energia, ipari és kommunikációs területeken gyártanak adatátviteli kábeleket. Magyarország mellett jelen vannak Tajvanon, Kínában, az Egyesült Államokban, Japánban, Németországban és az Egyesült Királyságban.
A magyarországi gyár árbevétele a 2015-ös 1,1 milliárd forintról 2018-ban várhatóan eléri a 3,8 milliárd forintot. A hosszú távú tervek között szerepel az árbevétel 16 milliárd forintra való növelése, ezzel a magyarországi gyár a Sinbon csoport 139 milliárd forintos árbevételének hozzávetőlegesen 10 százalékát biztosítaná. (A Ford is Magyarországon fejleszt - ezt a cikket olvasta?)
A kép forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve