A tízmilliomodik utas egy tatai házaspár (Lukács Zsolt és felesége Judit) lett, akik egy négynapos hosszúhétvégét tölthetnek el Isztambulban a Budapest Airport és a Pegasus légitársaság jóvoltából.
A Budapest Airport ezzel hivatalosan is belépett az egy éven belül nyolc számjegyű utasforgalmat kezelő repülőterek klubjába.
Idei stratégiánk keretében új és izgalmas úti célokat kerestünk, miközben megerősítettük közép-európai pozíciónkat. Jövőre még nagyobb forgalomra számítunk - mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
A rekord elérésében közrejátszottak az idén indított új repülőjáratok, a megnövelt repülőgép-kapacitások, valamint a sűrűbben közlekedő járatok éppúgy, mint Budapest egyre fejlődő turisztikai kínálata vagy éppen a külföldiek számára kedvező ár-érték arány.
A reptér idei átlagos forgalomnövekedése novemberig meghaladta a 12 százalékot, ami több mint kétszerese az európai átlagnak és ezzel egyike a leggyorsabban növekvő repülőtereknek a kontinensen. Az utóbbi egy évben 3 új légitársaságot köszöntöttek Budapesten és 18 új járat indult, az egész évet tekintve pedig 44 légitársaság összesen 100 útvonala volt elérhető a budapesti utasok számára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve