Az energetikai szolgáltató szerdai tájékoztatásában azt jelzi, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkenő európai áramárak fokozatosan begyűrűznek a magyar piacra.
Kis Gergely, az Alteo Csoport energiakereskedelmi igazgatója a közleményben kifejtette: míg 2013-ban a 2014-re vonatkozó ügyletek bázis átlagárai még 44,17 euróra jöttek ki megawattóránként, tavaly, 2015-re vonatkozóan már átlagosan 43,18 euróért le lehetett kötni 1 megawattóra villamos energiát. Az idén az eltelt hét hónap jegyzésárai alapján már csak átlagosan 41,2 eurót kellett fizetni a 2016-ra lekötött áramért - mutatott rá.
Hasonló volt a trend a csúcsidei magasabb jegyzésáraknál is. Egy évre előre a legmagasabb áron 2013-ban átlagosan 56,96 euróért lehetett megvenni egy megawattóra villamos energiát, 2014-ben már csak 53,71 eurót kellett ezért fizetni, míg az idei első hat hónapban az egy évre lekötött legmagasabb áramárak 2016-ra 50,7 euró körüli összeget jeleznek előre.
A kötelező átvételi rendszerből a következő években jelentős számú erőművet vezetnek ki, ezzel bizonyos mértékig csökkennek, de mindenképpen kiszámíthatóbbá válnak majd az árak. A villamosenergia-piac szereplői szerint a 310-315 forintos euróár hosszabb távon is tarthatónak tűnik, a piacon ezzel az értékkel számolnak.
Az igazgatója szerint az ipari fogyasztók tudatosságát mutatja, hogy egyre többen felismerik és ki is használják árambeszerzéseik során ennek a három tényezőnek a hatásait.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve