A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa keddi ülésén véglegesítette a három hajdúsági helyi rádiós frekvenciára, a Hajdúböszörmény 98,9 MHz-re, a Hajdúnánás 93,3 MHz-re, valamint a Hajdúszoboszló 100,6 MHz-re vonatkozó műsorszolgáltatói szerződéseket.
A műsorszolgáltatói szerződéseknek pedig része, hogy hálózatba kapcsolódhat az említett helyi rádiós frekvenciákra korábban sikerrel pályázó LB Rádió Kft. a budapesti központú, Andy Vajna kormánybiztos érdekeltségében lévő Rádió 1-et működtető Radio Plus Kft.-vel. A gyakorlatban ez azt jelenti: hamarosan három újabb helyi frekvencián is hallhatók lesznek majd a Vajna-rádió műsorai - írta a portál.
Kapcsolódó
Vajna András György (Andy Vajna) a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 friss listája szerint 60 milliárd forintos becsült vagyonnal a tizennegyedik legmódosabb magyar.
A Rádió 1 hálózata a helyi rádiós terjeszkedéseknek is köszönhetően jelenleg országosan a rádiós piac harmadik leghallgatottabb rádiójának számít, míg Budapesten a másodikok, legalábbis a legutóbbi rádiós közönségmérési (hallgatottsági) adatok alapján - fogalmazott a 24.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve