Az idei csapadékeloszlás és ennek nyomán a szántóföldi terméseket tekintve gyakorlatilag kettészakadt az ország: míg a Dunántúlon közepes és sok helyütt jó a termés, az Alföldön szinte bibliai időket idéző aszály tombol - írja a Portfolio.hu. Az eredmények országos szinten sem fényesek: az eddigi kár a magyar agráriumban idén 400 milliárd forintra becsülhető.
Bizonyos termények esetében ráadásul a gazdák nagyobb területben gondolkodtak, mint korábban. Például az árpa vetésterülete mintegy 30 százalékkal nőtt a korábbihoz képest, ám az össztermés 10 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A búza esetében is lényegesen kevesebb termés várható, ám itt egyelőre a teljes vetésterület nagyjából 31-32 százalékán fejeződött be az aratás, így csak becsülni lehet a veszteségeket.
Nem jut exportra
Tragikusan gyenge az idei kalászos termés Magyarországon – mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Az árpa aratása lezajlott, itt kész adatokat lehet már mondani. Az országos átlag 4,5 tonna hektáronként, amely abból adódik, hogy a Dunántúlon 5, az Alföldön 2-3 tonna közötti átlagokat arattak hektáronként.
A búza esetében még javában zajlik a betakarítás, itt egyelőre 3,5-4 tonna közötti országos termésátlagot lehet becsülni. A Dunántúlon még nagyon az elején tart a búza aratása, egyelőre nehéz számokat mondani, de az Alföldön 2 és 4 tonna között mozog a hektáronként eredmény
Ahol hektáronként 2-3 tonnát arattak, ott teljesen egyértelműen komoly veszteséget szenvednek el a gazdák, de még 4 tonna körül sem képződik nyereség a jelenlegi magas inputanyagárak miatt. Az idei évben a kalászos gabonák esetében lényegesen kisebb lesz az exportárualap, mint korábban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve