Az Andy Vajnához kötött, és kedden összesen öt budapesti és főváros környéki kaszinó üzemeltetésére jogot nyerő Las Vegas Casino (LVC) Kft.-nek érdekesen alakult át a tulajdonosi struktúrája az elmúlt hónapokban - nem tudni, ennek mi oka lehetett. A társaság működteti a budapesti Las Vegas kaszinót és mérlege szerint 2012-ben 3,9 milliárd forint forgalmat ért el. Mérleg szerinti eredménye nem volt, ám a tulajdonosoknak mintegy 580 millió forint osztalékot fizetett ki.
A kormány filmügyi biztosa, Andy Vajna érdekkörébe sorolt vállalkozás mögött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elektronikus cégnyilvántartási rendszerének tegnapi adatai szerint egy hasonló nevű luxemburgi társaság, a Las Vegas Casino S. a. r. l. áll. Utóbbi vállalkozás viszont - a luxemburgi nyilvántartási adatok alapján - az év eleje óta átalakította tulajdonosi struktúráját. Ezzel viszont cseppet sem vált átláthatóbbá a cég, tulajdonosai továbbra sem lelhetők fel egyértelműen.
Az átláthatóság hiánya azonban a jelek szerint egyáltalán nem zavarta kedden az eredményeket kihirdető Nemzetgazdasági Minisztériumot, amely a Népszabadságnak lapzártáig nem válaszolt arra a kérdésre, miként tudott megfelelni szerintük a cég az átláthatósági kritériumoknak.
A tulajdonosi struktúra átalakításával a kaszinók nyitásával és az átláthatóság kérdésével kerestük Andy Vajnát is, aki szóvivőjéhez irányított. A kérdéseinkre meghökkentő választ kaptunk. E szerint a Las Vegas Casino Kft. mögött álló ugyanilyen nevű luxemburgi cégnek "nem lesz köze a most nyíló kaszinókhoz, ezek üzemeltetésére ugyanis egy új cég alapítására kerül majd sor". E szerint az a vállalkozás, amely az új kaszinókat üzemelteti majd, jelenleg nem is létezik.
Ebben az esetben viszont nehezen érthető, hogy a miniszter pontosan kit is minősített megbízható szerencsejáték-szervezőnek, s akkor mire és miért is kötöttek megállapodást a LVC Kft.-vel - írja a Nol.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve