A cseh, szlovák, illetve magyar villamosenergia-piacok összekapcsolását céljául kitűző projekt június 29-én elindult - közölte kedden a rendszerirányító Mavir Zrt. A felek még május 30-án írtak alá közös szándéknyilatkozatot, ennek megfelelően Csehország, Szlovákia és Magyarország átviteli rendszerirányítói (a ÈEPS, a SEPS és a MAVIR), szervezett villamosenergia-piacai (azaz áramtőzsdéi: az OTE, az OKTE és a HUPX), illetve nemzeti energetikai szabályozó hatóságai (az ERU, az URSO és a MEH) célul tűzték ki, hogy 2012 második negyedévére összekapcsolják piacaikait, emellett kialakították a megvalósítási projekt szervezeti felépítését. Medveczki Zoltán, a HUPX Zrt. vezérigazgatója, a piac-összekapcsolás projektmenedzsere korábban lapunknak elmondta, a magyar áramtőzsde forgalomának növekedését elsősorban a cseh, szlovák és magyar piacok összekapcsolása céljából indított projekt biztosíthatja, ami várhatóan 50-100 százalékos emelkedésben is realizálódhat a HUPX-en.
A projekt résztvevőinek első megbeszélése zajlott június végén Budapesten, a felek ekkor egyetértettek abban, hogy 2012 második negyedévére kialakítsák az összekapcsolt másnapi piacot, illetve még ugyanabban az évben megtörténjen a csatlakozás a közép-nyugat európai (CWE) régióhoz. A Mavir közleménye szerint a bevezetésre szánt eljárás meg fog felelni az EU másnapi piacra vonatkozó célmodelljének, ezzel közreműködik majd az Európai Tanács által előirányzott európai belső villamosenergia-piac létrehozásában 2014-ig.
A megállapodás szerint a jövő év első felében élesben elindul a piac-összekapcsolási folyamat. A rendszer felváltja majd a már működő szlovák-cseh piac-összekapcsolást, a tervek szerint a háromoldalú együttműködés a későbbiekben más környező országokra - Ausztria, Lengyelország vagy Románia irányában - is kiterjeszthető lesz. A HUPX részéről ez nem igényel jelentősebb befektetést, a tavaly elindított rendszer erre is alkalmas, emellett azonban adminisztrációs és harmonizációs feladatok várnak még a felekre. A három piac árai között ezzel nagy korreláció alakulhat ki, és a börzék forgalma is jelentősen emelkedhet. A magyar börze a jelenlegi közel duplájára, 25-30 ezer megawattórás forgalomra számíthat, ami már a hazai fogyasztás 25-30 százalékát jelentené Medveczki szerint.
Átláthatóbb lehet az áram ára
A piacok integrációja lehetővé teszi a határkeresztező kapacitásallokáció hatékonyságának, valamint a spot-piacok likviditásának növelését, ami hozzájárul az áram árának átláthatóbb képzéséhez - mondta Medveczki Zoltán. A folyamat egyúttal hozzájárul a biztonságosabb energiaellátáshoz, a fogyasztói keresletet figyelembe vételével.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve