A Tikkadt Szöcske kólát egy lelkes és bevállalós házaspár, Neumann-Bódi Edit és Neumann Martin, illetve cégük, az Italműhely kft. indította országhódító útjára. Egyszerűen elunták, hogy akárhova mennek, mindenhol jó esetben is csak a két nagy világmárka nedűje elérhető, de sokszor azok közül is csak az egyik - értékelnek a portálon.
A kólaitalok esetében fontos, hogy legyen bennük kóladió, de az árral versenyző olcsóbb italokból ezt újabban gyakorta spórolják ki a gyártók. A Tikkadt Szöcskénél Afrikából importálják a kóladiót. Ezt az árban viszont nem lehet érvényesíteni, vállalják, hogy kisebb árréssel beérik.
Az Aldiba most szállítanak először, de ez egy néhány hétre szóló szerződés. A Lidlbe már többször is szállítottak hasonló konstrukcióban, fognak is, ezek a próbaidőszakot jelentik. A hasonló induló üdítőgyártók először általában a kisboltokkal tudnak szerződni, fontos ugrás a bekerülés az országos lefedettségű és nagy forgalmú hard diszkontokba - ezek nem kérnek annyit a kis cégektől, mint a legnagyobb kiskerláncok, sokkal támogatóbb szerződési feltételeik vannak. A jelenlét a diszkontokban nagy mértékben javítja a termék, a brand ismertségét, növeli a presztízsét.
(A kiskereskedelmi éves beszámolókról itt olvashat.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve