Véletlenül, szóbeszéd alapján jutott a szakszervezet tudomására, hogy a gyár idén nem a megemelt januári, hanem az alacsonyabb decemberi bér alapján számolná a prémiumot. Rákérdeztek az Audi vezetésénél, és kiderült, hogy valóban erről van szó, ami jelentős érvágás a dolgozóknak - mondta a portálnak Csalogány György, az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) elnökhelyettese.
Az Audinál a sztrájk eredményeképpen januártól 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emelték a béreket. A tavalyi év után járó prémiumnál 0,9-es szorzót hirdetett ki a cég, azaz 10 százalék híján egyhavi átlagos alapbért+mozgóbért jelent a teljesítményt elismerő pluszpénz. Azonban ha nem az idei januári, hanem a tavaly decemberi alapbér alapján számol, azzal átlagosan nettó 65 ezer forinttal rövidítené meg a gyár a munkásait.
Talán a sztrájk, illetve a bérmegállapodás miatt szükséges a munkatársainktól elvenni a prémiumkifizetés jelentős részét és így megspórolni az extra kiadásokat? - tette fel a költői kérdést.
A szakszervezet semmiképpen nem akarja ennyiben hagyni, hogy a gyár megkurtítja a dolgozók prémiumát. Szerdán kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a vállalat vezetésével, illetve egyeztetést Knáb Erzsébet személyügyekért felelős igazgatósági taggal.
Amennyiben a kollektív munkaügyi vita során sem sikerül a munkáltatót jobb belátásra téríteni, úgy bizalmi értekezletet hívnak össze, és megfontolják további lehetőségeiket. Akár az újabb munkabeszüntetés is szóba jöhet, hogy elérjék a korábbi rend visszaállítását - figyelmeztet a 24.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve