Harald Waiglein pénzügyminisztériumi szóvivő elmondta: a tárca több lehetőséget vizsgál, "jogi természetű kapcsolódási pontokat" keres, hogy fellépjen a Magyarországon törvényben rögzített adósságtörlesztési megoldás ellen. Az egyik kérdés az, hogy a jogszabály ütközik-e a tőke szabad mozgásának uniós alapelvével. Ez "uniós jogi kapcsolódási pontot" jelenthet, az ügy pedig az Európai Unió Bírósága illetékességi körébe tartozhat. Ebben az esetben az Európai Bizottság és a törvény által érintett pénzintézetek is léphetnek - mondta a szóvivő.
A devizahitelezés problémáira kidolgozott magyar megoldás, amelyet hevesen bírált az Európai Központi Bank (EKB) is, a pénzügyi piacok stabilitásával összefüggésben is tematizálható, vagyis az uniós pénzügyi felügyelet elé is kerülhet - tette hozzá a szóvivő.
Az osztrák pénzügyminisztérium azt is vizsgálja, hogy miként viszonyul a törvény az Ausztria és Magyarország között meglévő beruházásvédelmi megállapodáshoz. Minden lehetséges lépést megteszünk - szögezte le a szóvivő, hozzátéve, hogy Ausztria abból indul ki, az unióban mások is fellépnek majd a magyar törvény ellen.
Harald Waiglein hangsúlyozta: meg kell akadályozni az olyan intézkedéseket, amelyek "a rövid távú belpolitikai haszonszerzésért önkényesen sértenek vagy felfüggesztenek jogi alapelveket".
Közben a Nemzetgazdasági Minisztérium nem kívánta kommentálni a devizahitelek végtörlesztése ügyében folytatott osztrák-magyar levélváltásról szóló híreket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve