A kormány 1,63 milliárd forinttal segíti az Inzi Controls 14,8 milliárd forintos beruházását. Az állami támogatást azzal indokolta Szijjártó, hogy az elektromos autók akkumulátorainak előállítása 122 új munkahelyet teremt Komáromban. Az Ázsiában és Amerikában is jelen lévő dél-koreai cég az első európai gyárát nyitja meg Magyarországon.
A távol-keleti beruházóknak köszönhetően Magyarország az elektromos autók akkumulátorainak 17. legnagyobb exportőre, beruházásaik pedig erősíthetik a gazdasági kapcsolatokat. Ennek köszönhető az is, hogy Dél-Korea és Magyarország kereskedelmi forgalma tavaly 45 százalékkal bővült, csaknem 50 vállalatuk 6 ezer belföldi munkahelyet működtet - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint a vállalatok sikerét a fejlesztések és azok mielőbbi kiaknázása döntheti el, az országok közötti verseny pedig a beruházásokon múlik.
Kapcsolódó
Magyarország erős versenyben nyert el egy újabb beruházást, és ezzel ismét közelebb került az évi 10 ezer milliárd forintos autóipari termeléshez - tette hozzá Szijjártó.
Az európai piacra készülő befektetők kiszámítható partnerének nevezte a térséget. Szerinte a kormány döntései mellett jelentős részben az autóipar helyi fejlődésének is köszönhető, hogy a 2010 után 13 százalékot közelítő munkanélküliség 2 százalékra esett vissza a megyében - mondta már Czunyiné Bertalan Judit, Komárom fideszes országgyűlési képviselője.
Az Inzi Controls magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója a jelentős kormányzati támogatás és a jól képzett helyi munkaerő mellett a térség kedvező fekvésével indokolta, hogy az anyavállalat az komáromi beruházás mellett döntött. Cso Jun Hjung szerint Magyarország az európai logisztikában kedvező helyet foglal el, ezért nem zárta ki az újabb fejlesztések lehetőségét.
A dél-koreai cég többek között az Audi, a Volkswagen, a Continental beszállítója, illetve a Bosch technológiai partnere. Az Inzi Controls Hungary Kft.-t tavaly ősszel jegyezték be, a termelés jövő év elején indulhat. Korábban a szintén dél-koreai SK Innovation is Komáromot választotta európai akkumulátorgyártási központjának, a Samsung pedig a gödi üzemét alakítja át hasonló célra. Magyarországot választotta első európai beruházásához japán GY Yuasa is, amely Miskolcon épít lítium-ion akkumulátorokat gyártó üzemet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve