A Magyar Lízingszövetség adatai alapján jelenleg az elszámolásban érintett szerződések száma 700 ezer körül lehet. Átlagosan egy-egy szerződés esetében 2 millió forintot tett ki a finanszírozott összeg, vagyis az érintett devizahiteles, autós lízingállomány mintegy 1400 milliárd forintra rúghat - mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.
A sajtóban korábban megjelentek kalkulációk, az egyik ilyen például arra következtetésre jutott egy autófinanszírozási szerződésre vetített, hozzávetőleges számítás alapján, hogy akár 1,2 millió forintot is elérhet a visszajáró pénz. Ez a számítás azonban meglehetősen extrém esetet feltételez - tette hozzá a főtitkár.
Lévai szerint a 2007-es, többségében 60 hónapos futamidővel kötött átlagos lízingszerződésre vetítve - a becslések alapján - a kihelyezett összeg átlagosan 11 százaléka járhat vissza, ami 220 ezer forint lehet.
A visszajáró összeg nagyban függ a kamatemelések időpontjától és azok mértékétől. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a lízingcégek jellemzően 2008 vége és 2009 közepe között emeltek kamatokat a válság hatására, azelőtt ez nem volt jellemző.
A lízingszövetség kalkulációiban szereplő, 2007-ben 60 hónapra kötött, 2 millió forintos finanszírozott összegre vonatkozó szerződés esetében ahhoz - hogy a sajtóban korábban megjelent összeg - 1,2 millió forint járjon vissza az ügyfélnek, 2009 áprilisában nagyjából 15 százalékponttal kellett volna megemelni a kamatokat. Márpedig ez irreálisan nagymértékű emelés lett volna, amelyre a szervezet tagvállalatainál nem volt példa - mondta Lévai.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve