A lap keddi számában Éliás János, a Magyar Posta területért felelős igazgatója elmondta, hogy érzékelhetően csökkent a postán a "sárga csekkes" befizetések száma, amióta egyes szolgáltatók külön díjat számítanak fel ezekre a befizetésekre. Tájékoztatása szerint a csökkenés 2008 óta érezhető, és évi 4-5 százalékra tehető.
A szakember ezért is üdvözli a múlt héten beterjesztett törvényjavaslatot, amely tiltaná a távközlési cégeknek a pluszdíj kivetését. Szerinte a cégek e díj felszámításával több száz millió forintos többletbevételre tesznek szert.
A Magyar Posta maga tartja majd fenn a pénzforgalmi tevékenységhez szükséges rendszert, a közüzemi szolgáltatókkal kötött szerződés alapján szedi be a fogyasztási díjakat - tette hozzá Éliás János.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve