Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz. Emiatt pénteken már az összehasonlító portálok is csak korlátozásokkal fogadnak be ilyen megbízásokat - hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu.
Annak az autósnak, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosítóhoz, az alapesetben a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz, ezért célszerű a felmondásról időben és formailag megfelelő módon gondoskodni.
Ez a határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés kötésére december 31-ig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény szerint törölniük kell.
A Netrisk.hu-nál továbbra is három biztosító, a K&H, az Allianz és az Union köti az év végi évfordulós szerződések csaknem kétharmadát. Az eddig megrendelt szerződések baleseti adóval növelt átlagos díja 21 800 forint körül alakult. Azok az ügyfelek, akik váltottak, átlagosan 6 ezer forint körüli összeget takarítottak meg.
A Biztosítás.HU szerint az átlagosan 26 százalékkal emelkedő díjak 5-8 ezer forintos átlagos többletköltséget okozhatnak jövőre az autósoknak, akik közül ennek hatására idén többen hagyják el biztosítójukat, mint tavaly.
Az autósok növekvő számú elvándorlását a biztosítók között öt év után idén újra beindult verseny okozza - véli a biztosításközvetítő. Az emelések ellenére minden ötödik autós talált magának kedvezőbb díjat, és a 10 ezer forintos spórolás sem volt ritka.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve