Lehetővé kell tenni, hogy a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását kiterjesszék a vadkárra is - nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi számában Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke. A vadkárra vonatkozó biztosítást az új vadgazdálkodási törvénybe építenék be, amelynek koncepciójáról a napokban zárult le a vita és várhatóan jövő év elejétől lép hatályba.
Jámbor László a lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: gyakran fordul elő, főleg nyáron, hogy a vidéki utakon vaddal ütköznek a személy- vagy teherautók. Hozzátette, hogy ezt a fajta kárt külön kell választani a mezőgazdasági, az erdei, valamint a belterületi vadkártól.
Mint elmondta, Nyugat-Európában mindenütt bevett gyakorlat, hogy köthető biztosítás vadkárra, van ahol ezt a kötelező felelősségbiztosításba építették be. Az OMVK szándéka az, hogy Magyarországon is bevezessék ezt a biztosítási formát, mivel jelenleg csak az egyik nagyobb társaság kínál ilyen lehetőséget. A vadkárra vonatkozó biztosítást akár a casco részeként is nyújthatják, de ha az ügyfél nem köt ilyet, akkor lehetővé kell tenni számára, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás keretében szerződhessen gépjármű vadütközésre is - nyilatkozta az OMVK elnöke.
A lap értesülése szerint az állam nyitott erre a javaslatra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve