Szeptember végétől elkezdődik a budapesti 1-es villamosvonal komplex felújítása. A fővárosi önkormányzat kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásainak megvalósításáért felelős Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) megkötötte a nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként a rekonstrukció kivitelezőjével a szerződést. A Bécsi úti végállomás és a Puskás Ferenc Stadion M közötti szakasz felújítására szóló, 14,2 milliárd forint összértékű szerződést a nyertes Városi Vasútépítő Konzorcium nevében Sokorai István elnök és Görbedi László vezérigazgató a Colas-Alterra Zrt. részéről, valamint Sal László, az A-HÍD Építő Zrt. vezérigazgatója, valamint Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója írta alá - közölte a BKK.
A pályák rossz állapota miatt mára halaszthatatlanná vált munkálatok első ütemében a Bécsi út és a Lehel utca között teljesen újjáépítik a pályaszerkezetet, megszüntetik a sebességkorlátozásokat, átépítik a megállóhelyeket, megújítják az áramellátó és a jelzőberendezési rendszert.
A munkák ezt követően a Lehel utca és a Kerepesi út (Puskás Ferenc Stadion M) közötti szakaszon folytatódnak 2014 nyarán. A rekonstrukció végeztével megszűnnek a leromlott pályaállapot miatti sebességkorlátozások, azaz csökken az utazással töltött idő; emellett akadálymentessé válnak a megállóhelyek, amelyek biztosítják az akadálytalan beszállást a jövőben a vonalon közlekedő új, alacsonypadlós, korszerű villamosokba is - írta közleményében a BKK.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve