A döntés értelmében a felszámolónak november 30-ig kell elszámolnia a forrás felhasználásával, illetve visszafizetnie az el nem költött összeget. Szeptember közepén állt le szinte teljesen az üzem, amelynek felszámolását nem jogerősen két héttel korábban rendelte el a Győri Törvényszék. A múlt csütörtökön közzétett, október elsején jogerőre emelkedett végzéssel a bíróság a Kapuvári Hús Húsipari Zrt. felszámolását főeljárásként elrendelte, felszámolóként a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölve ki.
Hetekkel ezelőtt a társaság felmondta a mintegy száz alkalmazott kölcsönzésére vonatkozó szerződést, így mintegy 320 dolgozója maradt a húsgyárnak, amely az egyik kisebbségi tulajdonos tájékoztatása szerint négy és félmilliárdos banki és hárommilliárdos beszállítói tartozást halmozott fel.
A társaság múlt csütörtökön jelezte a munkaügyi központnak, hogy 212 alkalmazottját elbocsátja, ami a helyi szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a teljes állomány.
Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei munkaügyi központ vezetője akkor azt közölte az MTI érdeklődésére: a társaság bejelentése szerint várhatóan december 3-án indul, és jövő január utolsó napjával ér véget a csoportos létszámleépítés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve