A bíróság vizsgálja meg az állam felelősségét, ezért felelősség megállapítási keresetet nyújtottak be az állam ellen a volt Malév pilóták ma a Fővárosi Törvényszéken. Több mint egy éve tart a Malév felszámolása, azóta is várnak a munkavállalók arra a közel nettó kétmilliárd forintra, ami szerintük járna a végkielégítésre, és a felmondási időre, amit még mindig nem fizettek ki. Ez a pénz sokaknak a mindennapi megélhetéshez kellene. Többen, azóta sem találnak munkát a szakmájukban így a hiteleiket sem tudják fizetni.
A pilóták érdekvédelmi szervezete, a Hunalpa, azt szeretné, hogy miután a bíróság megállapította, az állami felszámoló rosszul végzi a munkáját, szándékosan megtévesztette a Malév dolgozóit, (pilóták tehát egy hónapja jogerősen pert nyertek a Malév állami felszámolójával szemben), s a pilóták most azt akarják elérni, hogy az állam, mint többségi tulajdonos felelősségét is vizsgálják. Szerintük ha a keresetüknek a bíróság helyt ad, az egy kártérítési per alapjául is szolgálhat. Mivel a folyamatos ígérgetések ellenére semmi nem történt ezért döntöttek úgy: a bírósághoz fordulnak, hogy az megállapítsa az állam felelősségét. A pilóták azt szeretnék, hogy derüljön ki, kik a felelősök a Malév helyzetéért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve