Hét objektum takarítására írt ki közbeszerzést a NAV még 2011 végén. A Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézete takarítását a TOP CLEANING Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte el évi nettó 18,5 millió forinttal. A szerződést egy évre kötötték 2012. május 3-án azzal, hogy a NAV - legalább 30 nappal a szerződés határidejének lejárta előtt - annak időtartamát egyoldalú írásbeli nyilatkozattal, további 12 hónappal meghosszabbíthatja.
Ez 2013. március 31-én meg is történt, az új végső határidő 2014. május 31. lett. A két fél 2014. április 28-án úgy állapodott meg, hogy a TOP CLEANING mindaddig folytatja a takarítást, amíg a NAV nem keres vállalkozót új közbeszerzésen. Az új közbeszerzés az év augusztus végén indult és azon is a TOP CLEANING nyert, az új szerződést 2014. december 16-án írták alá.
Elkésett az ÁSZ
Az ÁSZ múlt év július elején kifogásolta, hogy a szerződés meghosszabbítására nem írtak ki közbeszerzést, így kérte a KD-től a jogsértés megállapítását. A döntőbizottság viszont elutasította a kezdeményezést, mivel megítélése szerint az ÁSZ lekéste a jogvesztő határidőt. A számvevőszék ezért bírósághoz fordult, amely idén március 18-án kimondta: az ÁSZ nem késett el, így a KD megindította az eljárást.
Ebben kiderült, hogy a kérdéses időszakban - 2014. június 1. és december 16. között - a NAV 12,9 millió forintot fizetett a takarító vállalatnak. Miután a szolgáltatás megrendelésére vonatkozó nemzeti közbeszerzési értékhatárt 8 millió forint, a hosszabbítás helyett közbeszerzést kellett volna kiírnia. Ez a jogsértés került 50 ezer forintjába a NAV-nak.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve