"Az Európai Bizottság is úgy ítélte meg, hogy az új finanszírozási rendszer elsődlegesen nem csupán az élsportot, hanem az össztársadalmi, közösségi érdekeket segíti." - reagált az Európai Bizottság mai bejelentésére Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára arra emlékeztetett, hogy: "A Magyarországon élők sporttevékenységének, sportbeli aktivitásának növelésére kidolgozott, Bánki Erik (az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának elnöke), Szalay Ferenc (Szolnok polgármestere) és Seszták Miklós (a KDNP alelnöke) által benyújtott társasági adókedvezményeket érintő egyéni módosító indítványról a magyar sportirányítás csaknem egy éve tette meg bejelentését az EB felé. Mindannyian fellélegezhetünk és büszkék lehetünk arra, hogy egy teljesen újszerű, a világon egyedülálló és valós elismerést kiváltó, közvetett állami támogatási formát sikerült megalkotnunk." - mondta az államtitkár, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a siker mértéke hosszú távon a fenntartható megvalósításon, az előírások precíz betartatásán és betartatásán múlik majd.
Az Európai Bizottság döntését az EB versenypolitikáért felelős biztosa is kommentálta. Joaquín Almunia hangsúlyozta: "Elégedett vagyok, mert a magyar elképzelés megfelelő biztosítékokat tartalmaz a versenytorzító hatások korlátozására, ráadásul széles körben a polgárok javát szolgálja majd. "
Az EB közleménye felhívta a figyelmet arra is, hogy ahhoz, hogy Magyarországon a profi klubok e rendszerben támogatáshoz juthassanak, olyan stratégiát kell alkotniuk, amely segíti a nagyközönség sportját is. Ingyenesen, vagy kedvezményesen kell biztosítaniuk például, hogy a sportlétesítmények a különféle tömegsport, szabadidős, iskolai- és diáksport rendezvényekre rendelkezésre álljanak, ösztönözniük kell a fiatalok és gyerekek sporttevékenységét, sőt elő kell segíteniük a helyi lakosok létesítményhez való hozzáférését is - bizonyos számukra fenntartott idősávokban. Ha ezt a sportfejlesztési programot a jóváhagyást végző szervezet kedvezően bírálta el, és a jóváhagyásról kiadta a támogatási igazolást is a kedvezményezett sportklub, alapítvány, sportiskola vagy szövetség a társasági adó alanya által nyújtott támogatást felhasználhatja programja megvalósítására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve