Az EP közlekedési bizottsága június elején szavazta meg a jelentését, amelynek alapján a jövőben kivonnák a nemzetközi áru- és személyfuvarozást a kiküldetésben dolgozó munkavállalókra általánosan vonatkozó irányelv hatálya alól, a kabotázst (nem honos fuvarozók által végzett belföldi szállítást) végző sofőröket viszont nem.
Ha ezt a jelentést jóváhagyta volna az EP plenáris ülése, akkor ez lett volna az Európai Parlament hivatalos álláspontja az Európai Bizottsággal és az EU-tagországok kormányait tömörítő tanáccsal folytatott tárgyalásokon, a képviselők többsége azonban szerdán leszavazta az egész dokumentumot Strasbourgban.
Egyelőre még a tanács sem fogadta el az ügyben a közös álláspontját, így nem tudni, hogy mikor kezdődhetnek majd meg az intézményközi egyeztetések.
A legfőbb vitás pont az, hogy a fuvarozói szektorra is vonatkozzanak-e a kiküldetésben lévő munkavállalókra érvényes előírások. A szemben álló országok szociális dömpinggel, illetve protekcionizmussal vádolják egymást. A kiküldött munkavállalókra elvileg azonos szabályok vonatkoznának a munkabér és a munkafeltételek terén, mint a helyiekre, ami a bírálók szerint számos újonnan csatlakozó országot hátrányosan érintene.
Deli Andor fideszes képviselő a "józan ész bukásának" nevezte a döntést, és úgy vélekedett, hogy szomorú nap ez a közlekedési szektor egésze számára.
"De szomorú nap az Európai Unió számára is, mert a nyugati politikai hatalmak képviselői ismét megmutatták arroganciájukat, és megakadályozták, hogy a kiküldetési irányelv tárgyalása során a közép- és kelet-európai államok rengeteg engedményét ellensúlyozzák egy, a közlekedési szektor számára speciális és elfogadható előírásokat tartalmazó jogszabály elfogadásával. Ez pedig tovább mélyíti az árkot Európa keleti és nyugati része között" - hangsúlyozta a fideszes politikus.
A közlekedési bizottságban azon lesznek, hogy olyan jogszabály szülessen, amely "a lehető legnagyobb mértékben figyelembe veszi a fuvarozóink érdekeit, azonban nagyon nehéz lesz a ma elutasított kompromisszumnál jobb és mindenki számára elfogadható szöveggel előállni" - magyarázta Deli Andor.
Párttársa, Kósa Ádám pedig úgy vélekedett, hogy "az +egyenlő munkáért egyenlő bér+ alapelvét a nyugati, protekcionista politikusok kampányfogásként használják az ideiglenesen külföldön dolgozó, versenyképesebb munkavállalók kiszorítására".
Keith Taylor, az EP zöldpárti frakciójának szóvivője ugyanakkor veszélyesnek nevezte az elutasított javaslatokat, és ezért üdvözölte az ügy újratárgyalását.
"A fáradtság komoly probléma, a sofőröket és a többi közlekedőt is veszélyezteti. Hagyni, hogy a sofőrök egyhuzamban akár 12 órát dolgozzanak 16 napon keresztül, modernkori rabszolgasággal lenne egyenlő, ezért örülök, hogy leszavazták az előterjesztést" - közölte.
A fotó forrása: Pexels.com/Le Minh.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve