Gyenge féléven van túl az Erste Bank Hungary Zrt., 26,2 milliárd forintos veszteséggel zárt a pénzintézet. Tavaly félévkor még nyereséges volt a bank, azonban a kamateredménye azóta, 2013 közepére 16,5 százalékkal csökkent. Ez a bevételi oldalon történt 20,3 milliárd forintos csökkenésből ered elsősorban, amely az ügyfélhitel-állomány visszaesésének és az értékpapírokon elért alacsonyabb hozamnak a következménye. A hitelezési céltartalékok 8 százalékos növekedése is növelte a veszteséget a banknál.
Jutalék és díjbevétel tekintetében ellenben 24,8 százalékos növekedést ért el a bank, ennek jelentős részét a tranzakciós illeték ügyfelekre való áthárítása adta. A jegybanki alapkamat csökkenése, és az emiatt mérséklődő betéti kamatok miatt a bank fokozódó érdeklődést tapasztalt az egyéb befektetési formák iránt, így nőtt a pénzintézet forgalmazási és közvetítői jutalék- és bevétele. A kereskedési tevékenység eredménye 2,4 milliárd forinttal visszaesett a kereskedésre vonatkozó szigorúbb limitrendszer és a kedvezőtlen piaci környezet miatt.
Az egyéb bevételek és ráfordítások esetében 17 milliárd forintos visszaesés történt 2012 első félévéhez képest az egész éves bankadó (14,5 milliárd) első félévi elszámolása és a tranzakciósilleték-bevétel elmaradása miatt beszedett extra tranzakciós különadó (4,8 milliárd) terhe miatt.
A pénzintézet mérlegfőösszege 7 százalékkal csökkent egy év alatt. A hitelállomány 7,2 százalékos visszaesését egyrészt a vártnál magasabb portfólió erózió, valamint az új folyósítások alacsony szintje okozta. A bank ügyfélbetét-állományának kis mértékű emelkedése nem tudta kellően ellensúlyozni a bankközi betétek és refinanszírozási források jelentős, 16,6 százalékos csökkenését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve