Az Ikea-áruházakban a hétvégi tömeg megszokott, nem csak a bútorszekciókban, hanem az étteremben ebédidőben is sorok állnak. Ez jöhet a következőkben a reggeli időszakban is, feltéve, hogy a reggelire kapható ételek a mostani áron maradnak.
A budaörsi Ikeában ugyanis az elmúlt hétvégén dekánként 15 forintba került négy reggelinek szánt tétel: sült debreceni, sült paradicsom, rántotta és sült baconszalonna. A rántotta, a paradicsom esetében annyira nem extrém az ár, de a debreceninél annál inkább. Nyersen sem igazán lehet kilónként 2000 forint alatt kapni, pláne megsütve étteremben, hentesnél. Az ikeás reggeliből például egy 20 deka debreceniből plusz 10 deka rántottából álló összeállítás 450 forintba kerül. Ugyanakkor a zsemle hozzá elég drága a zsemleátlaghoz képest, darabja ugyanis 50 forint.
A debreceninél egyébként spórolni sem nagyon lehet a belevalókkal, a Magyar Élelmiszerkönyv ugyanis megszabja, hogy pontosan milyennek kell lennie. (Hústartalom: minimum 55 százalék, fehérjetartalom minimum 13 százalék, víztartalom maximum 60 százalék, zsírtartalom maximum 32 százalék). Persze ettől még lehetne különbségek ízben és minőségben, de egy bizonyos szint alá nem lehet menni.
Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve