A Magyar Telekom Nyrt., a Telenor Magyarország Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., valamint a Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorcium nyújtott be alakilag érvényes, így árverési nyilvántartásba vehető jelentkezést a 900-MHz-es frekvenia pályázatára - közölte a tender lebonyolításáért felelős Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az RCS&RDS S.A., (amely a Digi márkanév alatt szolgáltató vállalkozás tulajdonosa), valamint a VIETTEL Group esetében az NMHH-nak a pályázaton való részvételhez szükséges nyilvántartásba vételt meg kellett tagadnia.
A romániai illetékességű RCS&RDS S.A. társaságnál a dokumentáció előírásaiban szereplő, a jelentkező által irányított társaságok piacfelügyeletidíj-tartozására vonatkozó feltétel nem teljesült, míg a vietnami székhelyű VIETTEL Group által benyújtott jelentkezés több súlyos - hiánypótlás útján már nem orvosolható - formai hiányossággal rendelkezett.
Ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy az állami cégek alkotta konzorcium szerezheti meg a negyedik mobil telefon társaság indításához szükséges frekvenciát, hisz erre csak új szereplők pályázhattak, vagyis magyarok mellett a románoknak és a Vietnamnak lett volna esélyük. Így aztán valójában verseny nélkül, akár a kikiáltási árért, négy milliárd forintért is hozzájuthat az MVM-Posta-MFB konzorcium a frekvenciához.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve