Az MKB két biztosítójában mindössze 1-1 százalék tulajdoni hányadot tartott meg az állam, de az exkluzív stratégiai együttműködés keretében a biztosítók termékeit továbbra is értékesíti az MKB Bank - mondta Salamon Károly, az MKB biztosítók elnök-vezérigazgatója. A biztosító közleménye szerint az MKB Általános Biztosító Zrt. és az MKB Életbiztosító Zrt. tavaly év végi közgyűlésén hagyták jóvá az új tulajdonosi struktúrát. A többségi tulajdonos Versicherungskammer Bayern (VKB) a már meglévő 62,5 százalékos tulajdonrészét 99 százalékra emelte mindkét társaságban.
Az MKB Bank 1 százalékos tulajdonrész megtartása mellett folytatja szoros stratégiai együttműködését a biztosítókkal. A biztosítók továbbra is használhatják az MKB hálózatát termékeik értékesítésére, és a biztosítók változatlanul a hazai piacon már elfogadott és ismert MKB nevet viselik majd.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai alapján az MKB Általános Biztosítónak 3 milliárd 95 millió forint volt a díjbevétele 2013-ban, ezzel 0,38 százalékos piaci részesedést ért el. Az MKB Életbiztosító viszont 4 milliárd 69 millió forint díjbevételt ért el az utolsó lezárt évben. Ezzel a piaci részesedése 0,94 százalékos volt, de a korrigált piaci részesedése - amikor az egyszeri díjas életbiztosítások csak 10 százalékos súllyal szerepelnek a díjbevételben - csak 0,51 százalékot tett ki.
A 2014. évi első három negyedéves adatok szerint az MKB Általános Biztosító díjbevétele 2,9 milliárd forint volt, amely 0,46 százalékos piaci részaránynak felelt meg. Az életbiztosító 3,3 milliárdos díjbevételével viszont 0,99 százalékos részarányt ért el, amely korrigálva 0,6 százalék volt.
Az MKB Bank MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a pénzintézet tulajdonosi jogait gyakorló jegybank 1 millió euróért értékesítette a bank tulajdonrészét a biztosítótársaságaiban.
A többségi tulajdonos Versicherungskammer Bayern (VKB) a legnagyobb német pénzügyi csoport, az S Gruppe tagja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve