A Telenor Magyarország Zrt.-nél 2000 óta négyszeresére nőtt az olyan hatósági megkeresések száma, amelyek során az illetékes szervek - a rendőrség, a bíróság, az ügyészség, a NAV - adatokat igényelnek a szolgáltatótól - mondta Erdélyi Márk, a Telenor Magyarország jogi igazgatója. Az ezredfordulón még tízezer volt az éves adatigénylés, ami tehát mostanra 40 ezerre emelkedett. Ennek több oka is van, részben mert elterjedtebb a mobiltelefon, másrészt a szervek is gyakrabban használják a bűncselekmények felderítése során.
A megkeresések fele a telefonlopások felderítéséhez elengedhetetlen IMEI számra, a készülék egyedi azonosítójára vonatkozik. Ezt követik azok az esetek, amelyekben a hívószámok és helyszínek forgalmi adatait, valamint az előfizetői adatokat kérik be. A lekérdezettek 70 százalékát a rendőrkapitányság, 20 százalékát a bíróság és az ügyészség, 10 százalékukat a NAV és egyéb szervek kezdeményezik.
Az ügyfelek fizetik az állami adatkérést
A Telenorhoz átlagosan naponta 160 (évente 40 ezer) adatigénylési megkeresés érkezik. A cégnek az adatokat ingyen kell a hatóság rendelkezésére átadni, ami évi 70 millió forintos költséget jelet a távközlési társaságnak, és amit valójában az ügyfelek fizetnek meg. Külföldön egyébként nem mindenütt ingyenes az adatok átadása, ami azért is lenne előnyös nálunk is, mert ha pénzbe kerülne, akkor feltehetően kevesebb adatot igényelnének.
A Telenor három célból tárol adatokat: a szerződéskötés során az ügyfél nevét, címét, elérhetőségét, a hitelképesség szempontjából pedig például az előfizető személyigazolványának számát is elkérhetik. (A hitelképesség azért is felmerül, mert az ügyfelek általában utólag fizetnek a szolgáltatónak, amely közben megelőlegezi a szolgáltatást). Mindezeken túl számlázáshoz kapcsolódó adatokat is tárol a távközlési társaság, ilyen például a beszélgetések ideje, helye, iránya.
Az internet szolgáltatás kapcsán is hasonló adatokat tárol a cég: IP-cím, be-kiléps, de azt, hogy mely oldalakon jár az ügyfél, azt nem őrzik meg.
A telefontársaságok az forgalmi adatokat egy évig őrzik meg - mondta lapunk érdeklődésére az igazgató. Az SMS, MMS vagy a beszélgetés tartalmát nem tárolják. Lehallgatást pedig csak a Nemzetbiztonsági Szolgálatok végezhetnek, ezekről a távközlési cégeknek nincs információjuk, ők a törvény alapján csak azt biztosítják, hogy ezek a szervek hozzáférjenek ezekhez az információkhoz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve