Eddig elsősorban a kelet-közép-európai térségben jelent meg leányvállalatokkal a 2007-ben Magyarországon alapított MET-csoport, amely már tizenkilenc ország gázpiacán kereskedik.
A közlemény idézi Szaniszló Attilát, a MET Törökország vezérigazgatóját, aki szerint a kaszpi és a közel-keleti régió fontos új forrás Európa gázellátásához. A térségben van elegendő versenyképes földgáz, bár az infrastruktúra még nincs teljesen kiépítve. Törökország jelentőségét növeli, hogy egyrészt elosztóközpont, híd az új források és Európa, mint nagy fogyasztó között, másrészt felvevő piac is, a törökországi gázfogyasztás az elmúlt években meredeken növekedni kezdett - jelezte.
A tájékoztatás szerint a MET oroszországi leányvállalata nemcsak földgázzal, hanem kőolajjal, cseppfolyósított gázzal (LPG) és finomított termékekkel is kereskedik. Oroszország ezeknek a termékeknek a legnagyobb termelője, és a MET-nek mint energiakereskedőnek alapvetően fontos, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a helyi energiatermelő cégekkel - hangsúlyozta a közlemény szerint Alekszander Pankratov, a MET Vostok vezérigazgatója.
Leányvállalatai révén a MET-csoport már tíz országban van jelen, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Horvátországban, Magyarországon, Oroszországban, Romániában, Svájcban, Szerbiában, Szlovákiában és Törökországban.
A cégcsoport 19 ország gázpiacán kereskedik, 2014-es bevétele megközelítette a négymilliárd eurót.
Közép-Európa legnagyobb gáztőzsdéjén - az osztrák VTP-n - dobogós a forgalmi listákon, a kontinentális Európa legnagyobb tőzsdéjén - a holland TTF-en - pedig a top 15-ben van - közölte a MET.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve