A lap szerdai számában megjelent cikk szerint a legtöbb számlatulajdonost ugyanakkor feltehetően az önkormányzati piacon is vezető OTP Bank veszíti el.
A kormány és a megyei önkormányzatok között nemrég kötött megállapodás értelmében ugyanakkor az állam nem csak a megyei önkormányzatok által létrehozott intézményeket és azok feladatait és finanszírozását veszi át. A szerződés egy pontja arra is kötelezi az önkormányzatokat, hogy maga az önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek a Magyar Államkincstárnál vezessék a folyószámlájukat.
Így a megyei önkormányzatok kiürítésével a hitelintézetetek több ügyfélkategóriát is elveszítenek: a folyószámlájukat náluk vezető és betétjeiket náluk kamatoztató megyei önkormányzatokon kívül az általuk irányított szerveket, valamint az államnak átadott alapítványokat, közalapítványokat, for- és nonprofit társaságokat, és gazdálkodó szervezeteket is.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint a helyi önkormányzatok a teljes hitelintézeti szektornál elhelyezett betéteinek értéke 340,3 milliárd, hiteleiké pedig 469,9 milliárd forintot ért el június végén. Ezek az összegek a bankok, szövetkezeti hitelintézetek és fióktelepek összesített mérlegfőösszegének 1,0, illetve 1,4 százalékát teszik ki. Az viszont nem olvasható ki a felügyeleti statisztikából, hogy ezek az állományok hogyan oszlanak meg a helyi és a megyei önkormányzatok között - írja a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve