Súlyos helyzetbe került a Palóc Nagykereskedelmi Kft. immáron harmadik éve veszteséges, tavalyra már egyenesen 1,9 milliárd forint mínuszt hozott a cég, miközben az árbevétele is jelentősen csökkent. Az RTL Híradója szerint a cég üzleteiben már teljes az áruhiány, a bolt alkalmazottai sem tudják, talpon marad-e a cég.
A CBA vezetése soron kívül tárgyalást indított a Palóc Nagykerrel és a legrövidebb időn belül döntést hoznak az ügyben - mondta a Népszabadság kérdésére Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.
A lap szerint a CBA-franchise Palóc Nagyker Kft. lehet az első olyan kereskedelmi cég, amit be kellene zárni a kétéves bezárási szabály nyomán. A törvény szerint ugyanis minden olyan nagykereskedelmi vállalkozás elveszítené az élelmiszer-kereskedelmi jogosultságát, amely két éven át veszteséges.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve