A járvány miatt a kereskedelmi és vendéglátó üzletet működtető mikro-, és kisvállalkozók meghatározó részének csökkent a forgalma az előző évhez képest. Akadtak, akik ki se nyitottak, de olyanok is, akik elérték, meghaladták a tavalyi forgalmuk szintjét - mondta Kertész Rezső, a KISOSZ somogyi szervezetének társelnöke. Problémát jelentett, hogy a tagjaik nem tudtak semmiféle állami támogatást igénybe venni.
A 230 somogyi, ebből 160 dél-balatoni vendéglátó és kereskedő kisvállalkozást összefogó szervezet tagságának visszajelzései szerint az idei balatoni turisztikai főszezonban javult a szakképzett munkaerő aránya a külföldről hazatért munkavállalóknak köszönhetően.
A nyár második felében az olykor a tavalyit is felülmúló vendégforgalom miatt helyenként kapacitásgondokkal küzdöttek, illetve a vendéglősök egy része a távolságtartási szabályok miatt nem tudott profitálni a helyzetből.
Gondot okozott a vendéglősök számára, hogy az elvitelre kért ételekre más áfa-tartalom vonatkozik, mint a helyben fogyasztottakra. "A bonyolult szabályozást módosítani kellene, más országokhoz hasonlóan egységes áfa-kulcs alkalmazásával" - summázta az igényt Kertész Rezső.
A fórumon elhangzottak szerint az üzletek több mint felében biztosított volt, és jelentősen nőtt a SZÉP Kártyával történő fizetés. A vállalkozók sérelmezték, hogy tavaly 1,5-ről 3,6 százalékra nőtt a kártyaforgalom jutaléka.
A fórumon megjelentek közül többen kifogásolták a balatoni árakról megjelent "fals" híreket. A társelnök úgy fogalmazott: "a szakmában dolgozó vállalkozók vitatják, hogy a balatoni árak nagyon megnőttek, főleg ahhoz képest, hogy az alapanyagok árai átlagosan 5-10 százalékkal, a zöldségek, gyümölcsök esetében olykor 40-100 százalékkal is emelkedtek".
Hozzátette, a tó déli partján minden településen volt olyan vendéglátós, aki 1200-1500 forintért kínált napi menüt, és több üzletben 500-550 forintért árulták a sima lángost, 300 forintért a fagylaltot gombóconként.
Az ellenőrzésekről szólva Kertész Rezső kifogásolta, hogy évek óta hiába kezdeményezi az érdekképviselet, módosítsák az online pénztárgépekre vonatkozó szabályozást, amely szerintük túlzottan szigorúan ítéli meg az eltérést záráskor kasszában található és a rögzített összeg között. Ezért 12 vagy 30 napra bezárható egy-egy üzlet - ami egy balatoni üzletnél csődöt is eredményezhet -, akkor is, ha a nyugtaadási kötelezettségnek eleget tettek - tette hozzá.
Beszélt arról is, a vállalkozók tartanak attól, hogy a várható infláció miatt a jövő évi minimálbér, illetve garantált bérminimum összege olyan magas lehet, amit a mikro-, és kisvállalkozók egy része már nem tud kigazdálkodni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve