Megtört a 2017 év vége óta tartó csökkenő trend: a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű nem-állami nagyvállalatok növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index egy év után újra felfelé mozdult, így jelenleg 8 ponton áll.
A vállalatok saját lehetőségeiket kedvezően ítélik meg, hiszen a vállalati részindex 9-ről 12 pontra emelkedett, miközben a makrogazdasági környezetre vonatkozó várakozások is jelentősen, -9-ről -2 pontra javultak.
A cégek egyrészt növekvő pénzügyi várakozásokkal számolnak idén: az előző negyedévhez képest 1,2 százalékról 2 százalékra emelkedett az árbevétel várt növekedése, míg a várt profitnövekedés mértéke a duplájára, 1,2 százalékra ugrott.

Feltehetően ezzel függ össze, hogy a beruházási szándék is erősödött az előző negyedévhez képest: jelenleg a cégek fele tervez beruházást idén, elsősorban technológiai fejlesztésekre vonatkozóan.
A makrogazdaságot tekintve is derűlátóbbak lettek a vállalatok az előző negyedévhez képest. A többség továbbra is a gazdasági növekedés jelenlegi ütemének fennmaradásával számol egy (68 százalék) és hároméves (54 százalék) időtávon egyaránt.
Egy jelentős részük azonban ennél is kedvezőbben látja a gazdaság idei évi alakulását. Rövidtávon ugyanis 11 százalékról 22 százalékra, középtávon pedig 22 százalékról 31 százalékra ugrott azon cégek aránya, akik a jelenleginél is erőteljesebb bővülést várnak 2019-ben.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve