A számítások szerint egy átlagfizetéssel rendelkező magánszemély átlagos bankszámla használatához kapcsolódóan a havidíj körülbelül ezer forintra tehető.
Ezzel szemben ma a legjobb ajánlat banki oldalról a teljes egészében ingyenes bankszámla. Ez azt jelenti, hogy minden egyes díjtétel nulla.
Vagyis, ha az ember felmegy az internetre és rákeres a bankszámla kalkulátorra, akkor nagyjából 3 perc alatt kideríthetné, hogy minimum évi 12 ezer forintot már így is megtakaríthatna, de inkább többet - derül ki a Heti napló riportjából.
A tranzakciós illeték eltörlése szóba került az utóbbi hónapokban, aztán a Pénzügyminisztérium visszatáncolt. Most a jegybank legújabb javaslata, hogy a mobilszámlákhoz hasonlóan legyenek korlátlan bankszámlacsomagok, ahol csak és kizárólag számlavezetési díj terhelné az ügyfelet, semmilyen más díjat nem számíthatnának fel.
Mindenképp bevezethetőnek tartom Magyarországon azt, hogy csomagárazásba térjünk át a tranzakcióalapú árazásról - mondta a csatornának Takács Domokos, az OTP Bank termékfejlesztési és értékesítési vezetője.
A CIB Bank árazási vezetője szerint lett volna lehetőség most csökkenteni az árakat, ha a kormány eltörölte, vagy legalább csökkentette volna a tranzakciós illetéket. "Amíg utalások számához kapcsolódnak ezek az illetékek, addig nem lehet az úgynevezett csomagalapú árazásra átállni. Tehát ameddig a költségeink azok az egyik oldalon változó költség, a másik oldalon pedig egy fix bevételt jelentene, ezt a kettőt nem lehet összehangolni. Amennyiben változik a jogszabály, akkor a CIB Bank ezután is hozzáigazítja a költségeit a bevételekhez. És ezzel le tudunk menni teljesen ingyenes utalásokra- magyarázta Vasas Norbert.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve