A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A Nimbusz Kft. húsz éven át épületgépészeti termékeket, háztartási gépeket és szórakoztató elektronikai eszközöket forgalmazott. Budapesti és vidéki ingatlanait első alkalommal hirdette meg eladásra a felszámoló Alexander & Co. Kft. − tájékoztatta lapunkat Szarka Norbert felszámolóbiztos. A vagyonelemeket az ingóságok − készletek, állványrendszerek, bútorok és más berendezési tárgyak − nélkül hirdették meg, mert ezek vagyonértékelése még nem készült el. A több mint egymilliárd forint becsértéken kiírt ingatlanok megvásárlására szeptember 16-ig lehet pályázni.
Az 1992-ben két hazai magánszemély által alapított társaság évről évre bővült, az ország szinte minden régiójában telephelyet létesítettek vagy üzletet nyitottak, külföldön is terjeszkedtek. Több leányvállalatot is alapítottak. A Delta-Nes Kft. például miskolci székhellyel működött, míg Romániában a már korábban a felszámolás sorsára jutott Nimbusz Trade S.R.L. forgalmazta a cég termékeit. A kezdetben főként épületgépészeti termékeket kínáló Nimbusz jól használta ki az építőipar fellendülését. A fokozatosan az épületgépészeti piac egyik meghatározó szereplőjévé vált, az elmúlt évtized második felében már több mint félezer vásárlóval, kivitelezővel tartott fenn rendszeres kapcsolatot.
Az alapítás évében mindössze 67,8 millió forintos nettó árbevételt elérő társaságnak 2006-ban már 3,6 milliárd forintot meghaladó forgalma volt és a leányvállalatai is jól teljesítettek. Az ágazat összeomlása szinte néhány hónap alatt padlóra küldte a döntően hitelből fejlesztő és terjeszkedő céget. 2007-ben még csak 400 millió forinttal csökkent a forgalma, 2011-ben viszont már 1,6 milliárdos nettó árbevételt sem sikerült elérniük, vesztesége meghaladta a 900 millió forintot. Az egyre kilátástalanabb pénzügyi helyzet miatt a tulajdonosok 2012 januárjában a végelszámolás mellett döntöttek, miután a pénzintézetekkel, az Erste és a CIB bankkal nem sikerült megállapodni a hitelek átütemezéséről, illetve meghosszabbításáról. A végelszámolás idén január végén fordult felszámolási eljárásba.
| Ingatlan | Terület (m²) | Becsérték (M Ft) |
| Zalaegerszeg, üzletház | 952 | 81 |
| Budapest IX. ker., áruház | 737 | 80 |
| Kaposvár, ipartelep | 3 300 | 25 |
| Székesfehérvár, kereskedelmi központ | 19 912 | 800 |
| Debrecen, áruház és út | 5 607 | 241 |
| Szolnok, telephely | 2 936 | 46,9 |
| Forrás: Cégközlöny | ||
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve